Ime a teszt eredménye:

Tökéletes játékok 1-1,5 éves babáknak

Játékfejlődés 1-1,5 éves korban

Egy éves gyermek szinte mindent képes megszerezni, amit csak szeretne. Csak még nem olyan pontosan fogja meg, mint mi. Az apróbb tárgyakat csak felcsípi, míg a nagyobbakat magához öleli.

13 hónaposan már ügyesebbek az ujjai és akár két kisebb építőkockát is a kezébe tud venni. Sőt mászás közben sem zavarja már, ha valami a kezében van.

14 hónaptól kezdi el kb. élvezni a tárgyak egymásba illesztését. Így a fejlesztést segíthetjük.

Egy 15 hónapos már magától nyitja a kezét, hogy elengedjen valamit, így már építeni is tud. PL. két elemet egymásra tesz. Egy hónap múlva a tornya már 3 elemből is állhat.

Egyévesen a gyermek még, ha leejt valamit várja, hogy felvegyük neki. Másfél évesen azonban már a dobása célirányos lesz. Igaz kis távolságra, de már képes oda dobni a tárgyat, ahová szeretné. Hagyjuk hadd bontakozzon ki.

Egy tipegő, olyan mint egy kis szélvihar.  Egyévesen még csak a cipőjét igyekszik levenni, azonban 5 hónap múltán már a zokniját is vele együtt szedi le. Mindent hurcol magával a lakásban.

 Másfél éves kortól a kisgyermek sokat firkál, nagy gömbölyű ákom bákomokat. Ekkor bíztassuk a kicsit, dicsérjük meg milyen ügyes.

 Ebben a korban nagyon sok féle dolog érdekli, köztük a kéz-szem koordinációját fejlesztő játékok.

  •  Egymásba illeszthető dobozok, kockák
  • Építőelemek
  • Oszlopra húzható karikák
  • Puha labdák
  • Bébihangszerek (egyszerűbbek)
  • Maximum 4 elemből álló kirakójátékok
  • Zsírkréta és rajzlap
  • Mágnestoll és tábla
  • Ujjal kenhető festék
  • Pancsoló játék, kishajó, locsolókanna
  • Strapabíró, lapozgatható könyvek

Természetesen figyeljünk, mert mi az ami még ennél is érdekesebb? Hát minden ami veszélyes. Mindig nézzük meg hogy biztonságos a lakás.

 Vonjuk be a gyermeket a háztartási munkába. Nagyon fogja élvezni, hogy segíthet és hogy mennyire ügyes és „hasznos” amit tesz.

Elküldhetem Neked ajándékba 

Az OKOS BABA KÉZIKÖNYVET?

A könyv segít eligazodni a fejletsztő játékok óriási kínálatában.

Az e-book segít megérteni, hogy melyik játék milyen területen fejleszti a gyermeked, így könnyebb lesz kiválasztani a csöppség életkorának és fejlettségi szintjének legmegfelelőbb játékot.

Letölthető ajándékkal is kiegészítettem az írást. Biztos vagyok benne, hogy hasznos segítség lesz a babázás során.

Minden jog fenntartva © WoollyToys 2019